2015. március 9., hétfő

Irány Bulgária!

Február végén a Comenius pályázat jóvoltából Bulgáriába utazhattunk. 
Nagyon izgatottan indultunk neki reggel 6 órakor a hosszú útnak. Már csak pár kilométerre voltunk Sliventől, amikor egyszer csak „elfogyott az út”, és kénytelenek voltunk egy hatalmas kitérőt tenni a szálloda felé. Amint megérkeztünk, mindenki pihenni indult a 16 órás utazás után. Második nap reggeli után bemutatkoztunk az újdonsült barátainknak, majd közösen elutaztunk Veliko Tarnovo híres várához. Ott nemcsak történelemórát tartottunk, hanem testnevelést is, hiszen az épület egy dombon volt, amihez hosszú lépcsősor vezetett. 



Harmadik nap meglátogattuk a vendéglátóink iskoláját. Sok kedves gyerekkel ismerkedtünk ott meg, akik tánccal és ajándékokkal fogadtak minket. A házigazdáink egy ünnepükkel is megismertettek minket, a Baba Marta-val. Jártunk a város óvodájában, művelődési központjában, és a polgármester is fogadott minket. A város főterén félelmetes jelmezekbe öltözött fiatal férfiak - a kukerik - bolgár hagyomány szerint hangos zenéléssel és tánccal száműzték a telet, és jó termést kívántak a város lakosságának. 


Ezen az estén a szállodában táncestet szerveztek a Comenius program vendégei számára. A finom vacsora után elérkezett a mi időnk. Számot kellett adni bolgár tánctudásunkról. Mindenkinek sikerült az alaplépéseket elsajátítania, amit a zsűri tagjai egy oklevéllel díjaztak. Vacsora közben a gyerekeknek külön terítettek, így lehetőségünk volt beszélgetni a többi diákkal. Negyedik nap Plovdivba látogattunk, ahol ókori épületeket tekintettünk meg, többek között egy stadiont és egy színházat. Az egész napot ebben a városban töltöttük. 


Este vacsora után összepakoltunk, és nyugovóra tértünk, hogy jól bírjuk a hosszú haza utat. Késő este volt, amikor élményekkel telve megérkeztünk Nyíregyházára.
Felejthetetlen napokat töltöttünk Bulgáriában, ezt a gyönyörű országot mindenkinek csak ajánlani tudjuk.

(Katona Barbara, Fülöp Edina, Makara István és Sebők Bendegúz beszámolója)



2014. október 31., péntek

Október Constancában

A Comenius pályázat harmadik útján október 8-án négyen utaztunk a romániai Constancába: Lengyel Dóra, Reha Odett, Rékasi Milán és Sebők Bendegúz. Szerencsések voltunk, mert az utat repülőgéppel tehettük meg. Izgatottan vártuk a felszállást, s az élmény valóban csodálatos volt, hiszen mindannyian először utaztunk így. A szállásunk Constancában volt. Megérkezésünk másnapján kívülről megnéztük a Kaszinó hatalmas épületét. Sétáltunk a tengerparton, és kagylókat gyűjtöttünk. 


A következő napok is eseménydúsan teltek. Megtekintettük a Ceronav Maritime Training Centert, ahol beülhettünk egy szimulátorba, ahol átélhettünk egy virtuális utazást egy tengerjáró hajón . Ezután a Gheorghe Hagi Futballakadémiára látogattunk, ahol egy nagyon izgalmas focimeccset is megnézhettünk. 



Elmehettünk vendéglátóink iskolájába is, ahol a pályázatban résztvevő gyerekekkel játékokat tanítottunk egymásnak angol nyelven, barátságokat kötöttünk, és egy dalt is tanultunk együtt. Megismerkedtünk a román iskola sportéletével. Nagy élmény volt a Duna-deltánál tett hajókirándulás, amelynek során  megtekinthettük annak gyönyörű élővilágát. A négy nap alatt nagyon sok finom ételt kóstoltunk. Utolsó napon sok ajándékot kaptunk, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, melyet köszönünk a kedves román házigazdáinknak. A következő – s egyben utolsó Comenius út – tavasszal lesz, melynek úti célja Bulgária.



2014. június 10., kedd

My typical day


Osztálykirándulás a hegyekbe

Június elején osztályunk kirándulni indult a Zemplén egyik legszebb falujába, Pusztafalura. Meghódítottuk a füzéri várat, és megcsodáltuk a festői panorámát. Ellátogattunk Hollóházára is, ahol egy modern építésű templom várt minket. A szállásunk az Öreg Bence turistaházban volt. A települést gyönyörű hegyek ölelték körül. A szállásadóink izgalmas programokkal vártak minket. Lehetett falat mászni és trambulinon is ugrálhattunk. Az esti program pedig a Ki mit tud volt, ahol mindenki bemutathatta, hogy miben tehetséges. Mindössze 3 km-re voltunk a szlovák határtól, így egy gyalogtúrát is tettünk odáig. Útközben két barátra is szert tettünk, Jockey és Bobby (a két puli) személyében. Nagyon jól éreztünk magunkat. Szuper volt együtt tölteni ezt a hétvégét.




(Fülöp Edina és Kiss Szabolcs beszámolója)
(Video: Bodnár Levente)

2014. május 28., szerda

Lengyelországban a Comeniusszal


A Comenius pályázat jóvoltából már harmadszor indulhattunk útnak Európába. Ezúttal Lengyelországot vettük célba. Az utazó gyerekek Fülöp Edina, Nagyidai Viktória, Szalka Bálint és Kiss Szabolcs voltak. Az első napon ellátogattunk lengyel partnereink iskolájába. Vendéglátóink izgalmas programokkal és zenés fogadtatással vártak minket. Sikerült összebarátkoznunk a pályázatban részt vevő diákokkal. Ellátogattunk a wieliczkai sóbányába, Krynicában kipróbáltuk a gondola ski liftet, és megnéztük Krakkó nevezetességeit is. Részt vettünk egy barbecue partyn, ahol néptáncegyüttesek és zenekarok adtak ízelítőt a lengyel kultúrából. A legizgalmasabb dolog pedig az volt, hogy közülünk Viki hozta el a bajnoki serleget lövészetből. Nagyon sajnáljuk, hogy csak öt napot tölthettünk Lengyelországban, mert annyi felfedezni való szép hely várt volna még ránk.

2014. május 15., csütörtök

Egy izgalmas környezetismeret óra

Az egyik környezetismeret órán egy új témakörhöz értünk. Tanulmányi sétára indultunk az iskolánkhoz közeli kanálishoz, hogy megfigyeléseket végezzünk. Megmértük a víz hőmérsékletét, a szél erősségét, vízmintát is vettünk. Megfigyeltük a vízben és vízparton élő növényeket, állatokat. Visszafelé felfigyeltünk arra, hogy a kertekben nyílnak a szebbnél szebb virágok, cserjék. A tulipánfák csodásan pompáztak. Eldöntöttük, hogy megörökítjük őket. Másnap elindultunk fotózni. Nagyon élveztük a sétát, és sok képet készítettünk. Sokan közülünk még otthon is folytatták a fotózást. Az osztály végignézte a képeket és a legjobban sikerülteket kiválasztottuk, kinyomtattuk és úgy tervezzük, hogy egy fotókiállítást rendezünk "Tavasz Nyírszőlősön" címmel. A kiállítást az iskola aulájában lehet majd megtekinteni. Reméljük, nagyon sok társunknak okozunk örömet ezekkel a gyönyörű képekkel.


2014. február 26., szerda

Jonatán és a többiek

Osztályunk egy fergeteges gyermekdarabot láthatott a napokban a Móricz Zsigmond Színház előadásában. A színészek és a csodás jelmezek segítségével egy varázslatos gyümölcsöskertben találtuk magunkat. Az ott lakókat nagy veszély fenyegette, mert a zöldségek után a gyümölcsökre fenték a fogukat a Kukacváriak. Alma Anna vezetésével a lányok elhatározták, hogy egy hatalmas bál ürügyén összevonják a gyümölcsök erejét, hogy együtt vehessék fel a harcot a betolakodókkal. Azonban a mindent eldöntő csata előtt még ki kellett szabadítaniuk Málna Mónit a Kukackirály fogságából... Mindannyian élveztük az izgalmas előadást, és hosszú tapssal jutalmaztuk a színészek nagyszerű alakítását.





2014. február 15., szombat

Viva España!

A Szőlőskerti Iskola 4. a osztályának négy tanulója - Kisari Zsófia, Zsigó Zsálya Borbála, Orosz Dorina és Szabó Tamara - a Comenius pályázat jóvoltából spanyolországi utazáson vehetett részt. 2014. január 28-án indultunk útnak. A repüléstől titkon mindenki tartott kicsit, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a felhők fölé emelkedhettünk. Az élmény egyszerűen leírhatatlan volt. A hideg magyar télből megérkeztünk a Földközi-tenger partjára, Valenciába, ahol tavaszias időjárás fogadott minket. A szállásunk Gandiában volt. Innen indultunk minden nap útnak. Meglátogattuk a vendéglátóink iskoláját Rótovában, ahol barátságokat kötöttünk a spanyol gyerekekkel. Részt vehettünk egy Comenius Fesztiválon, ahol angol nyelven bemutattuk a közönségnek hazánkat és szülővárosunkat, Nyíregyházát. Majd sor került egy rövid színdarab előadására is, aminek nagy sikere volt a spanyol gyerekek körében. A vendéglátóink megmutatták nekünk Rótova, Gandia és Valencia legszebb helyeit. Jártunk a rótovai városházán, megnéztük a Borgia Palotát, a Valencia főterén található gyönyörű műemlékeket és a varázslatos tengerpartot. Kóstoltunk helyi ételeket és italokat. Még narancsot is "szüreteltünk". Igazán különleges élményben volt részünk. Köszönet a kedves spanyol házigazdáinknak, hogy mindent megtettek azért, hogy fantasztikusan érezzük magunkat. 


                                   (Szabó Tamara beszámolója)

2013. december 14., szombat

A legfinomabb mézeskalács

Karácsony közeledtével a nyírszőlősi nyugdíjas klub nagymamái és nagypapái meghívtak minket egy közös mézeskalácssütésre. Mivel mi szívesen szorgoskodunk otthon a konyhában, örömmel vettük a meghívásukat.




A kedves idős nénik és bácsik nagy türelemmel és szeretettel adták át nekünk tudásukat. A mézeskalácsok nagyon finomra sikerültek. A recepteket hazavittük, és otthon is elkészítjük majd a családunkkal.

                       (A 4. a osztályos lányok írása)

Eljött hozzánk a Mikulás!

December 5-én végre megérkezett az iskolánkba a Mikulás. A hosszú úton nagyon elfáradt, hiszen a messzi északról, Lappföldről indult. Ijesztő krampuszok kísérték. A puttonya tele volt édességgel, amiből minden gyereket megajándékozott. A mi osztályunk a meglepetésért cserébe egy szép téli verssel örvendeztette meg a télapót. Reméljük, hogy jövőre sem visz el senkit a zsákjában.
                                                                         



                               (Fülöp Edina beszámolója)

2013. december 2., hétfő

Jobb adni, mint kapni

Iskolánkban karácsony előtt egy új kezdeményezés indult útnak. Az ünnepek közeledtével szeretnénk kedveskedni azoknak a gyerekeknek, akiket nem vár ajándék a fa alatt. Az osztályunk is csatlakozott ehhez a jótékonysági akcióhoz. A segíteni akaró gyerekek a meglepetéseiket egy cipősdobozba csomagolták. A mi osztályunk több mint harminc doboz ajándékot gyűjtött már össze. Reméljük, ezzel a figyelmességgel sikerül szebbé varázsolnunk a nyírszőlősi gyerekek karácsonyát.


              (A 4. a osztályos fiúk beszámolója)

2013. november 27., szerda

Bowlingozni voltunk!

Kalandos délután elé néztünk a napokban. Egy igen kivételes sportágat, a bowlingot volt lehetőségünk kipróbálni. Azért volt ez olyan különleges, mert miközben sportoltunk, a barátainkkal lehettünk, és nagyon jól szórakoztunk. Miután felhúztuk a speciális cipőinket, két csapatot alkottunk, és indulhatott a játék. A kezdeti bizonytalanság ellenére gyorsan belelendültünk a gurításba. Mindenki nagyon lelkes volt. A siker pedig nem maradt el. Észre sem vettük, hogy elrepült az idő. Kitűnően sikerült ez a program, hiszen fantasztikusan éreztük magunkat. Próbáljátok ki ti is ezt a sportot! A jó hangulat garantált.


                                            (A 4. a osztályos fiúk beszámolója)

2013. október 22., kedd

Csalóka Péter

Október 22-én délután osztályunk újra ellátogatott a Móricz Zsigmond Színházba. A történetünk főszereplője ezúttal Csalóka Péter volt. Egy éles eszű, fiatal fiú, aki többször is túljárt a kapzsi, gőgös és nagyon ostoba bíró eszén. A székely fiú furfangos trükkjeinek köszönhetően rengeteg pénzt csalt ki tőle. A mese végén a nép elzavarta a lóvá tett bírót, és Pétert választották meg helyette. Nagy örömmel fogadtuk Weöres Sándor mesejátékát, és nagy tapssal jutalmaztuk a színészek nagyszerű alakítását. 


2013. október 11., péntek

Újra Sportágválasztó!

Idén októberben is megrendezésre került a városi stadionban a nagy sportágválasztó. Természetesen osztályunk is jelen volt ezen a napon. Több mint 2000 gyerek válogatott a sportágak közül. Kipróbálhattuk a bokszot, a focit, a kungfut, a mediballt, a tájfutást, az amerikai focit és a 2013 m-es síkfutást. Azt is lemérhettük, hogy milyen gyorsak vagyunk 30 méteren. Ez a nap nagyon sportos, élménydús és szórakoztató volt számunkra. Reméljük, ti is sokat sportoltok, vagy ha nem, akkor éppen ideje elkezdenetek. Most búcsúzik a 4. a osztály.






                                    (Makara István, Bodnár Levente és Kiss Szabolcs írása)                                                                                                              
                                                                                                               

Comenius logó

A Comenius projektben végzett munkánk első feladata az volt, hogy megtervezzük és elkészítsük programunk közös logóját. Minden partnerország iskolája meghirdette a versenyt. Vajon ki fogja megalkotni az együttműködésünket legjobban szimbolizáló emblémát? Azonnal hozzákezdtünk a tervezéshez. Mindannyian keményen dolgoztunk, és elkészítettük a remekműveinket. Volt olyan köztünk, aki több ötlettel is előállt. A legszebb és legtalálóbb mű pedig versenybe szállt a nemzetközi mezőnnyel. Majd a zsűri tagjai úgy döntöttek, hogy a győztes logó nem más, mint a bolgár alkotás. Gratulálunk Bulgária!


2013. október 1., kedd

Csak csajok

Szeptemberben a 4. a osztályos lányok megalapították a Csak Csajok Olvasóklubot. A klub a nevét onnan kapta, hogy csak lányok a tagjai. Mind a tízen nagyon szeretnek olvasni. A csajok hetente egyszer tartanak találkozót. Az első közös olvasmányuknak Thomas Brezina, osztrák ifjúsági író egyik könyvét választották. A címe: Jótündér kerestetik. Úgy tervezik, hogy minden elolvasott kötet után tartanak majd egy közös lányos programot. Ha betérsz a könyvtárba, biztosan találkozol valamelyikükkel.



                                 (Kiss Szabolcs, Sebők Bendegúz és Bodnár Levente írása)

2013. szeptember 23., hétfő

Nyertes Comenius pályázat

2013 szeptemberétől indul intézményünk első Comenius iskolai együttműködések programja, FOREST of nations címmel. Velünk együtt 6 ország iskolája örülhetett a hírnek, amikor értesültünk pályázatunk sikeres elbírálásáról. Ez 20.000 eurót jelent az intézményünk számára, amely összegből osztályunk külföldi utazásainak költségeit fedezhetjük az elkövetkezendő két tanévben. Iskolánkban az eddig is virágzó külkapcsolatok száma ezzel a projekttel 5 új partnerrel bővülhet. A lengyel Ptaszkowa, a bolgár Blatets, a román Constanta, a török Isztambul és a spanyol Rótova városok iskoláival dolgozhatunk majd együtt. A tanórákon szerzett ismereteinket kiegészítve betekinthetünk a különböző országok kultúrájába. A közös munka során nemcsak tárgyi tudásunk bővülhet, hanem a közvetítő nyelvet, az angolt használva, szókincsünk is gyarapszik majd. Mindannyian nagy lelkesedéssel készülünk a következő két év igazi kihívást jelentő feladataira.



2013. szeptember 10., kedd

Szervusz Iskola! Újra itt vagyunk!

Mintha csak pár napja történt volna, hogy felnyújtott kézzel és széles mosollyal bezártuk a tavalyi tanévet. Lám megint eljött az ősz. Kis osztályunk negyedik szeptemberét kezdi el újra együtt. Annyi minden történt velünk, megannyi mesélni valónk van. Számtalan élménnyel gazdagodtunk a nyáron. Amíg mindent elmesélünk egymásnak, addig a kedves látogatók mazsolázzanak a fotóinkból. Arról már nem is beszélve, ami ebben az évben vár ránk...


                                                                                                              (Rékasi Milán írása)

2013. június 22., szombat

Vakációóó!!

Elérkezett ez a nap is. Végre itt a várva várt vakáció! Jöhet a megérdemelt pihenés. Mindenkinek kellemes nyarat és programokban gazdag szünidőt kívánunk! 


2013. június 12., szerda

Állatkerti útmutató


Ez a cinke oly picinke,
falevélből van az inge,
makkhéjból a csizmácskája.
pókhálóból a szoknyája,

Csak füvön élt a kis zebra,
de most rákapott a zabra;
végül is elvitték Szobra,
ott oktatják szebbre-jobbra.

"Apám - így szól a kis bálna -,
hadd mehessek el a bálba."
"Nem mehetsz el, fiam, Péter,
nem vagy még egy kilométer."

Mért tanulnak a kis vércsék?
Azért, hogy a leckét értsék.
Tanítójuk egy hasas,
pápaszemes, lomha sas.

Megy a hajó, nézd a nyulat:
Lepencéig rajta mulat.
De a dühös orángután
kiszáll nyomban Horány után.

A hód arcán enyhe pírral
csókolódzik a tapírral.
Rosszalja a jegesmedve:
- Nem vagytok még megesketve!

- Szorgoskodnám - szól a hangya -,
ha a tücsök békén hagyna;
de rázendít folyton s újra:
táncolunk a rock and rollra.

Mért cikáznak a kis fecskék?
Hogy az eget kékre fessék.
S ha mindenütt van már festék,
"Kész a tavasz" - jelenthessék.

- Édes párom, adj egy csókot
- kéri Pókné a zord Pókot.
- Elkapott a méreg sodra,
nem szomjazom a csókodra.
inkább egy jó korsó serre.
Készülök a válóperre.

"Ne ugrándozz, ne táncolj,
ne bomolj,
az iskolás fiúcska mind komoly."
Garázda kölykét inti így a moly.

Fekete az ablakpárkány,
rákönyököl a kis sárkány;
hat feje néz az utcára,
egy a leckét bent biflázza.

                                      (Devecseri Gábor)

2013. június 7., péntek

Tündérek és koboldok

Május 29-én tündérbál volt az iskolánkban. Mindenki színes jelmezekbe bújt. A fiúk koboldoknak, a lányok pedig tündéreknek öltöztek. A rendezvény megnyitóján több 3. a osztályos gyerek is szerepelt. Közülünk kerültek ki a szavalók, a balett-táncosok és a hastáncosok egyaránt. 






A nap csúcspontja a szépségverseny volt. Majd ezután kezdődhetett a móka és a kacagás. Volt rózsakeresés, bájital kóstoló. A lányok öltöztethettek papírtündért, és kérhettek tündéri sminket is. Lehetett fotózkodni egy tündéreket ábrázoló paraván előtt. Nekünk nagyon tetszett ez a délután. Örültünk, hogy ott lehettünk. Reméljük, jövőre is lesz tündérbál.

(Tóth Letti és Kiss Szabolcs írása)

2013. június 4., kedd

A 100. óra matematikából

Egy pénteki napon mi tartottuk a századik órát matematikából. Tanár néni beült a gyerekek közé, mi pedig tanító nénik lettünk. Nem volt könnyű matek órát tartani. Készültünk alapműveletekkel és játékos fejtörőkkel is. A szorzás, osztás, összeadás és kivonás mindenkinek jól ment. A játékos feladatokkal nagyon sokat mókáztunk. 



A legviccesebb Levi és Pistike volt. Aranka néni diákként sok csínytevést követett el. Mi nagyon jól éreztük magunkat tanári szerepben. Reméljük, az osztály is elégedett volt ezzel a rendhagyó matematika órával.

(Lengyel Dóra és Fülöp Edina írása)


2013. június 3., hétfő

Meghódítottuk Lengyelországot

Május 24-e mindannyiunk számára korai ébredéssel kezdődött. Péntek reggel az iskola környéke már izgatott gyerekekkel és szülőkkel volt tele. Mindenkiben volt egy kis félsz, hogy milyen lesz majd négy napot eltölteni a családunk nélkül. Az viszont, hogy megismerhetünk egy számunkra idegen országot, és új barátokat szerezhetünk izgalommal töltött el minket. Elbúcsúztunk a családtagjainktól, és nekivágtunk a hosszú útnak. Már a buszon is nagyon jó volt a hangulat. Este 8 körül érkeztünk meg a szállásunkra, a gorlicei 6. Számú Iskolába. Az eligazodásban egy tolmács, Éva néni segített nekünk. A vendéglátóink finom vacsorával vártak minket. A lengyel ételek elsőre egy kicsit furának tűntek, de mindenkinek ízlettek. Az esti zuhanyzás után hamar elaludtunk. Második nap egy botanikus kertet látogattunk meg. Lengyel gyerekek vezetésével megcsodálhattuk Gorlice városát. Láttuk a város legrégebbi épületét, a felújított bazilikát, Gorlice alapítójának szobrát. Majd délután következett a közös sport a lengyel diákokkal. Nagyon jó volt velük játszani. Másnap reggeli után Krakkó felé vettük az irányt. A város főterén áll egy sárkány, ami minden ötödik percben tüzet okád.


Innen a királyi kastélyhoz sétáltunk, ahonnan csodás volt a kilátás a Visztulára. Megnéztük a belváros gyönyörű épületeit a Posztócsarnokot és a Mária-templomot.





Vasárnap este egy Ki mit tuddal zárult a nap. Hétfőn a szállást adó gorlicei iskola mindennapjaival ismerkedtünk meg. Beülhettünk egy órára is, ahol angol nyelven társalogtunk a lengyel diákokkal. E-mail címeket cseréltünk, és barátságokat is kötöttünk. Az utolsó napon Krynicába mentünk, ahol lehetőségünk volt ajándékokat, emléktárgyakat vásárolni a szeretteinknek. Késő este érkeztünk meg Nyíregyházára. Felejthetetlen volt ez a négy nap, amiről még nagyon sokáig fogunk beszélni. 

                          (Szabó Tamara, Zsigó Borbála, Bodnár Levente és Makara István írása)

2013. május 11., szombat

Budapest, Budapest, te csodás


2013. május 6-án osztálykirándulást szerveztünk Budapestre. Az egyik fő úti célunk a planetárium volt, ahol először egy 3D-s mozifilmmel kápráztattak el minket. Megismerkedhettünk az űrkutatás legfontosabb állomásaival. A legérdekesebb az volt, hogy megtapasztalhattuk a rakétakilövés iszonyatos erejét. A film után pedig úgy éreztük magunkat, mintha a valódi csillagos égbolt alatt ültünk volna. A látványról egy különleges vetítőműszer gondoskodott. Megcsodálhattuk a szabad szemmel is látható égitesteket. Nagyon izgalmas volt, hogy a planetárium segítségével képesek voltunk az időben előre és hátra utazni.


A következő állomásunk az Országház volt, ami Budapest egyik legismertebb épülete. Már a bejáratnál Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere fogadott minket. A biztonsági vizsgálat után elindultunk az érdekes sétánkra. Megismerkedhettünk a Steindl Imre által tervezett épület történelmével. A főbejárattól egy hatalmas díszlépcső vezetett fel a kupolacsarnokhoz, ahol megpillanthattuk a koronázási ékszereket, amit 2000 óta őriznek itt a koronaőrök. Ebben az épületrészben találhatók a magyar történelem nagy királyainak szobrai. Köztük volt Szent István, IV. Béla és Hunyadi Mátyás is. Innen az ülésterembe és a társalgóba vezetett az utunk.



Nagy szomorúságunkra, az Országházból kiérve eleredt az eső, így a tervezett városnézés a mostoha időjárásnak köszönhetően elmaradt. A buszból csodálhattuk meg Budapest hídjait, a Margit-szigetet, a Budai várat, a Gellért-hegyet, a 0 kilométerkövet és a siklót…

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a kiránduláson. A hosszú utazást pedig a jó hangulatú buszos Ki mit tud? igyekezett élvezetessé tenni.

2013. március 28., csütörtök

Rettentő görög vitéz

Március 25-én osztályunk újra ellátogatott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba. A bérletünk utolsó előadásán a Rettentő görög vitéz című gyermekdarabot tekinthettük meg. A történet főszereplője egy fiatal fiú, Thészeusz volt, akit hosszú vándorútjára kísérhettük el. Egészen Athénig követhettük nyomon történetét. A főhős utazása közben félelmetes ellenségekkel küzdött meg. A veszedelmes kalandok után pedig a fiú megkapta megérdemelt jutalmát, mert nemcsak apját találta meg, hanem a szerelmet is. Nagyon jól éreztük magunkat, hiszen volt részünk izgalomban és nevetésben egyaránt.


2013. március 22., péntek

Könyvtári barangolás

Márciusban osztályunk ellátogatott a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba. Az egyik könyvtáros néni fogadott bennünket, és vezetett körbe az épületben. Mesélt nekünk az intézmény történetéről, amit nagy érdeklődéssel hallgattunk. Megtudtuk, hogy 2005. december 1-jén nyitotta meg kapuit az újjáépült  könyvtár. Megismerkedhettünk a kölcsönzés menetével is. Sétánk során rengeteg könyvet, CD-t, DVD-t és folyóiratot láttunk a polcokon. Mi, kis kíváncsi olvasók bemehettünk a raktárba is, ahol sok régi könyvet láttunk, melynek egy része még felújításra vár.  Még egy 1882-ben kiadott kötetet is láttunk.


Éppen aznap nyílt meg az épületben egy különleges kiállítás, ahol több, mint 200 rádiót láttunk, melyek között voltak újabbak és egészen régiek is. A sok gramofon és lemezjátszó gyűjtője Szikora András volt.


Később átmentünk a gyermekkönyvtár részlegébe, ahol kézműves foglalkozáson vettünk részt. A húsvéti ünnepekre készülődve Ági néni segítségével színes papírból aranyos nyuszikat készítettünk. Az elkészült remekműveket minden gyerek hazavihette. Nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük, máskor is lehetünk még a megyei könyvtár vendégei.

(Reha Odett és Szabó Tamara írása)


Farsang

Február 14-én volt iskolánkban a farsangi karnevál, amire nagyon sokat készültünk. Osztályunk a 100 tagú cigányzenekarnak öltözött. 



Nagyon sok jelmezes fellépő volt. A produkciónk pedig annyira jól sikerült, hogy a közönség soraiban mindenki tapsolt. 



Nekem a legjobban a legók és a babák jelmeze tetszett. A felvonulás után következett az eredményhirdetés. Mi a "legötletesebb jelmez" címet nyertük el a zsűritől. Tortát is kaptunk jutalmul. Aztán elkezdődött a várva várt disco, ahol mindenki sokat táncolt. Erre a napra mindig emlékezni fogok.
(Orosz Dorina írása)

2013. március 11., hétfő

Hétköznapok és ünnepek

Az osztályunk nagyon jó közösséggé érett. Sok időt töltünk együtt. A tanulás mellett szórakozásra is jut ám idő! Ha valakinek közeledik a szülinapja, vagy a névnapja, akkor mindig izgatottan készülődünk. Elénekeljük együtt az ünnepeltnek a Happy birthday-t, majd tortával, sütivel, üdítővel kínáljuk meg egymást. Nagyon emlékezetesek ezek a délutánok. Ez a kép is egy ilyen zsúron készült. Az én szülinapomon. Nagyon jó volt együtt ünnepelni!


(Katona Barbara írása)

2013. március 6., szerda

Időutazás a múltba

Olvasás órán Nándorfehérvár ostromáról tanultunk. Arra gondoltunk, hogy szívesen belebújnánk egy-egy szereplő bőrébe. Mindenki nagy izgalommal választotta ki a neki szimpatikus szerepet. Hogy hiteles is legyen a történet, beöltöztünk török vagy magyar katonának. Előkerültek a kardok, a turbánok és a zászlók. Megépítettük a várat, és a magyar vitézek elfoglalták helyüket a bástyákon.




A készülődés után a törökök megkezdték a támadást. Öldöklő küzdelem folyt. A harc csúcspontja az volt, amikor az egyik török ki akarta tűzni a lófarkas zászlót a vár fokára, de Dugovics Titusz saját életét feláldozva megakadályozta benne. Hősiesen lerántotta az ellenfelét a mélybe. A magyarok háromszor is kiűzték a törököket a várból, de mindig visszatértek.




A török császár sátrában már folyt az ünneplés, amikor a kis magyar sereg lerohanta őket. A megzavarodott Mohamed vágtatva menekült el Nándorfehérvárról. Akkora volt a győzelem, hogy a pápa elrendelte, hogy minden délben harangszó emlékeztessen minket a fényes diadalra. Megvívtunk egymással a hazánkért. Így játékos formában tanulhattuk történelmünkről. Nagyon érdekes érzés volt visszamenni a múltba és átélni ezt a csatát.

(Zsigó Zsálya Borbála és Kiss Szabolcs írása)